Új görög "felfedezettjeim". Tökös, dinamikus, dallamos muzsikát tolnak, semmi cicó. :)

Tavaly a Kamelot előzenekara voltak, és már akkor is írtam, milyen jó kis bulit nyomtak, de (magam sem értem miért) csak most kezdtem hallgatni őket.

Nem tudom mi lehet az oka: talán az, hogy mostanában spórolgattam, és nem kívánkozik pénzt költenem, vagy egyszerűen csak nem tetszik az üzletek választéka, vagy az árakkal nem vagyok kibékülve, esetleg a tudatalattim tiltakozik ellene, de mostanában nem dob fel a vásárlás! Régebben elindultam, és kábé mindent megvettem, ami megtetszett, minden olcsó szir-szart, aztán napokkal, hetekkel, hónapokkal később rájöttem, hogy ezt vagy azt nem kellett volna megvenni. Most meg mi van? Nagy lelkesedéssel elindulok, aztán két óra múlva hulla fáradtan, csalódottan, sokszor üres kézzel hagyom ott a bevásárlóközpontot. Mi történt? Én változtam meg, vagy a boltok kínálata más? Egyszerűen nincsenek olyan ruhadarabok, amelyekbe első látásra beleszeretnék. Ha meg vannak, jó drágák. Most már úgy vagyok vele, hogy inkább összespórolom az árát, de akkor tényleg azt veszem meg, ami igazán tetszik (és még tartós is)!

"Valahol minden ember metálos. Mindannyian a metál gyermekei vagyunk, a rock katonái! (nevet) Én a mai napig nagyon sok metált és punk/hardcore zenét hallgatok. Szerintem ezek az emberek, akik aktívak, tevékenyek, ezekben egy csomó energia van - és fiatal korában az ember miben találja meg az energiát? Hát a bömbölő metálban. Főleg ha még a szülei is kiabálnak miatta, hogy "kapcsold le ezt a szar zenét", akkor tényleg azt gondolja, hogy ebben minden benne van, ami bennem is. Ez szerintem tök normális. Nyilván erre is vannak megfelelő tudósok, akik megfejtik, hogy ez miért van; de úgy látszik, hogy az új zenékre, furcsább zenei megoldásokra hajlamos embereknek nagy mérföldkő volt a pubertáskori metálrajongás."

Egyetértek vele. Van, aki kinövi, van, aki nem, és van, aki egyáltalán nem hallgatta soha. Részemről azonban tuti, hogy ez a zene rengeteget tett hozzá az életemhez, és örülök, hogy létezik. :)

Aki tudja, milyen értelmes frizurát lehet csinálni egy (még) jóval melltartóvonal fölötti hajhosszból, amelynek a legfelső rétege a nyakam közepéig ér, az léccike szóljon.

Egyszerűen utálom most a hajamat, ez a semmilyen hosszt, vááá. És még vagy egy év, mire értelmes hosszúságú lesz, olyan, amilyet szeretnék. :( De legalább már a vége le lett csípve... kábé öt hónapig nem mertem fodrászhoz menni, nehogy sokat levágjon a növőfélben lévő hajacskámból. Aztán rájöttem, hogy ezt így nem szabad csinálni, mert akkor nem fog nőni, csak letörik a vége (nagyon el lett ugyanis vékonyítva). Úgyhogy végül elmentem egy fodrászhoz itt Pesten, de úgy kellett összekaparnom az állam darabjait a padlóról: a mosás és egy kis sitty-sutty vágás 4200 pengőbe került...

Hiába csak két kilót fogytam (vagy még annyit sem), egyik kedves exkollégám, a fotós Zoli ahogy meglátott, rögtön rákérdezett: "Na mi van, fogytál?" Én meg büszkén feszítettem, hogy igen, fogytam hát! :D Mi lenne, ha mondjuk ötöt dobnék le?...

Na, hogy egy kicsit aktuell is legyek. Újra dolgozom, megy tovább az élet, satöbbi. Várom már a tavaszt, mert a megújulás időszaka lesz, több szempontból is. Meg gondolkodom erősen, hogy s mint kéne továbbtanulnom. És hogy mit. Rájöttem, hogy nagyon érdekel a divat, a művészetek, a rajz, ilyesmik. Nézegettem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem képzéseit, tetszenének, ha nem 400 rugóba kerülne egy félév alapképzésben. Engem már nem vennének fel állami képzésre, mert azt "elhasználtam" Egerben (hiába maradt még három félévem, nem engednek államira jelentkezni, mert lezártam egy abszolutóriummal)... persze jelentkezhetek ingyé felsőfokú szakképzésre vagy mesterre, de utóbbinek azért kell kötődnie a már megszerzett diplomához, kommunikációt meg nem hiszem hogy tanulnék megint, másrészt meg sajna nem olyan jó a szép kis keményborítású oklevelemben szereplő jegy, hogy azzal kezdjek valamit. Úgyhogy marad a pénzgyűjtés, meg ha felvesznek, akkor kurva jól kell tanulnom, hogy esetleg átvegyenek államira. :) De mivel már lecsúsztam a szeptemberi kezdésről, marad jövőre. Na nem baj, addig autodidakta módon fogom képezgetni magam, meg utánaolvasni a dolgoknak.

Nos, újra itt vagyok, és végre látok! Nagyjából... :)

Vegyük sorra az eseményeket. Először is 6-án megvizsgálták a szememet, hogy alkalmas-e a műtétre. Ez most ingyenreklám lesz, de nagyon tudom ajánlani az Optik Med-et a hozzám hasonlóknak, annak, aki megengedheti magának anyagilag, szóval aki számára elvileg semmi akadálya nincs a műtétnek. Félni nem kell, hogy megvakítanak, mert ők az ország legjobb és legprofibb lézerklinikája, nem hiába drágábbak egy picikét az átlagosnál. A munkatársak, orvosok nagyon kedvesek, minden a kisujjukban van, és normálisan elmagyaráznak mindent. A műtét előtt kaptam Xanaxot, hogy ne idegeskedjek, meg müzliszeletet, szemmaszkot, sőt, a műtét és a kontrollok után egyszer-kétszer a kezembe nyomtak egy pár Algopyrint, meg altatót, hogy könnyebb legyen viselni a fájdalmakat. Én egyébként halálra izgultam magam, fogytam is két kilót, na persze amiatt is, mert csukott szemmel nem volt kedvem hülyéskedni a kajával, akármilyen finom volt is. Úgyhogy én bizony féltem, annak ellenére, hogy pontosan tudtam, mi vár rám: semmi fájdalmas és hosszadalmas dolog. De hát mit csináljak, én ilyen izgulós vagyok. Nem hiszem el, hogy van olyan, aki halál lazán tud üldögélni egy olyan műtét előtt, ahol a legfontosabb érzékszervét, a szemét műtik meg. Na mindegy. Szóval be voltam tojva rendesen, persze az asszisztens néni rendes volt, akivel dumcsiztam közvetlenül beavatkozás előtt. Aztán behívtak... tényleg nem lehetett érezni semmit, mert adtak érzéstelenítő cseppeket, pedig legyalulták a szemem tetejét. Komolyan, az semmi volt, nekem csak a szemhéjterpesz nem tetszett, mert néha úgy éreztem, mintha becsípné a bőrt, és az fájt egy icipicit. De ennyi volt az összvissz fájdalom az egészben, ez is csak az én ösztönös szemlecsukásom miatt volt. Tíz perc se volt az egész, de hihetetlen módon megkönnyebültem, hogy kész vagyunk! Mire hazaértünk, elmúlt az érzéstelenítő hatása, és elkezdődtek a panaszok. Égett a szemem, mint állat, és könnyezett is, nem bírtam kinyitni. Eleinte olyan szar volt, hogy az arcomat markolásztam, de a legszívesebben a szemgolyómat szedtem volna ki a helyéből. No de bevettem az Algopyrint, és kicsit jobb lett. Meg aludtam, sokat. Ha épp nem aludtam, csak feküdtem behunyt szemmel. Aztán napról-napra jobb lett, és most ott tartok, hogy messzire nagyon jól látok (bár ez is ingadozik kicsit, azért végre elmondhatom, hogy nem kell hunyorogva vagy épp szemüvegben néznem a tévét), a közeli látásom viszont biceg kicsit, mert néha van egy kis kettős látásom, ami ugya olvasásnál nem túl előnyös. Vagy számítógépezésnél. Nem is bírok sokáig egy pontra fókuszálni... de ez is múló probléma, teljesen természetes.

Fél év alatt fog teljesen véglegesre beállni a látásom, addig is napszemüvegben fogom róni az utcákat. :)

Ma megyek szemvizsgálatra, holnap pedig reggel 10-kor műtenek (elvileg).

Fura, de nem izgulok annyira, mint pár nappal ezelőtt... az elítéltek nyugalmával várom a kivégzést :D

Na majd mesélek, ha már látom a monitort.

A megfejtés: Amy Winehouse!