Azon gondolkodtam, hogy a gondolatok tényleg teremtő erejűek.

Kezdjük azzal, hogy minél többet gondol az ember negatív dolgokra, annál rosszabb lesz. Én is így vagyok most ezzel. Az utóbbi időben elhatalmasodott rajtam a közöny és a rosszkedv, és teljesen alulmotivált vagyok. Persze tudom, hogy az önbizalomhiány is hozzásegített bizonyos dolgokhoz, mégis szeretném megállítani ezt az egész folyamatot, és abbahagyni az aggódást. Úgy szeretnék elvonulni meditálni, és helyrebillenteni a belső egyensúlyomat. Vagy, ha mást nem is, bulizni egy jót, hogy legalább a napi gondokat elfelejtsem egy kicsit. Szerencsére az utóbbi időben zaklattak már egy páran, hogy menjünk bulizni, úgyhogy nincs gond. :)

Szóval most egy kicsit morc vagyok, úgyhogy tessék adni rosszkedvűző tippeket! :)

Azért szörnyű dolog, ha egy fiatal, gyönyörű és ráadásul az ország szépének választott lány így végzi. Téves diagnózis, az összes végtag amputálása, majd hirtelen halál... szomorú.

Nos, végül mégsem azt a Nokiát vettem meg, hanem egy vadiúj Samsung modellt, az SGH U800-at. Külsőre hasonló a Nokiához, de ez több mindent tud, többek közt helyből 1G memóriája van!

Kezdek kigyógyulni a vásárlásfüggőségből. Rájöttem, hogy sokkal kifizetődőbb megvenni egy-két drágább darabot, mint tíz olcsót. Csak jól átgondolt tervezet kell hozzá.

Egyébként most egy új telefonra, bizonyos Nokia 6300-ra fáj a fogam, ami szerintem tök jól is néz ki (bár kicsit férfias), jó fogása van és nagyon okos is. Már azon is leesett az állam, hogy 16 millió színt képes megjeleníteni (nem mintha ez lenne a legfőbb profilom telefonhasználatkor:)).

Szeptemberben sikerült megrövidülnie a hajamnak, de úgy, hogy nagyon. Én csak könnyíteni szerettem volna rajta, hogy ne hulljon, meg ilyenek, de végül sikerült annyira megtépnie a fodrász csajszinak (akivel egyébként meg vagyok elégedve), hogy csak lestem: hova lett a hajam?? Azóta csak azt várom, hogy nőjön. Sokak szerint jól áll a rövidebb haj, de leperegnek rólam a pozitív vélemények: MUSZÁJ visszanövesztenem! Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a sehosszal. Most (szeptember óta) kb. négy-öt centit nőtt már, de nekem legalább még vagy tizenöt kell. Sőt, húsz. Mindenki (köztük én is) boldog lehet, elmondhatom magamról, hogy volt rövidebb hajam, halleulja, de most már nőjön. Na.

A minap fejeztem be Corinne Hofmann Afrikai szeretők című könyvét. Több dolog is felidegesített, pl. a sekélyes címfordítás. Az eredeti ugyanis Die weisse Massai, azaz a fehér maszáj, de hót mindegy. Nem tudom, miért nem lehetett megtartani ezt a címet. No de ez csak mellékes apróság. Ami igazán felbaszta az agyam, az maga a történet. Megtörtént esemény, naplószerű fogalmazással. Egy svájci nő, tehát maga a szerző Kenyába utazik a palijával, ott azonban első látásra beleszeret egy afrikai maszáj harcosba, miatta elhagyja a barátját, és Afrikában marad. Mindez eddig tök poén, meg romantikus, de aztán jönnek a nomád körülmények, ahogy ez a nő megküzd velük, az ottani szokások, malária, közös gyerek, a férj (merthogy időközben megházasodnak) féltékenykedése... Olyan iszonyatosan lassan mennek ott a dolgok, hatalmasak a távolságok, lepukkantak a buszok, sehol semmi nincs. Mindez persze érthető, de a csaj mindezek ellenére ott akar maradni, és ez bizony alaposan próbára teszi az olvasó tűrőképességét! Persze a végén ő is megunja, hogy tönkrement a házassága, ezért örökre hazautazik Svájcba.

Filmet is forgattak ebből a sztoriból, kíváncsi lennék rá. De mondom: nem egyszerű történet.

... akik ezt gondolják a két kereskedelmi csatorna sztáros főzőműsorairól:

"miért kell a csatornának idáig lealacsonyodnia? vagy minket, nézőket csak ennyire tartanak érdemesnek? nem az a cél, hogy híres emberektől elleshessünk olyan recepteket, fogásokat, amit egy egyszerű háziasszony is alkalmazhat a mindennapok során?"

Hát kurvára nem. A cél a botrány, az egymást nem ismerő, tök más jellemű személyek egymás mellé ültetése, amolyan 'lássuk, mi sül ki a dologból', némi előre megírt forgatókönyvvel megspékelve. Erről szólnak.

Aki igényes, szórakoztató és hasznos főzőműsorokat akar, nézze a Paprika TV-t.

Iksz-ipszilon vagyok, vásárlásfüggő.

(Szerintem amúgy egyáltalán nem vagyok nagyobb függő, mint más nők, de elismerem, sokszor mintha kifejezetten hozzám szólnának a különböző hirdetések, marketing-fogások... én meg jól bedőlök. De csak néha.)

Szóval, elhatároztam, hogy ezentúl nem vásárolok olcsó, "egyszer használatos" dolgokat, legyen az ruhadarab, vagy bármi más. Inkább drágábbat kevesebbszer.

Nehéz lesz megálni... de megcsinálom!

Nem szoktam (mostanában :)) ömlengős szerelmes postokat írni, de most mégis megteszem, mert épp erről beszélgettünk a kolléganőkkel a szerkesztőségben (igen, ahelyett, hogy dolgoztunk volna, ejnye).

Na szóval. Arról volt szó, hogy minél tovább együtt élsz egy pasival, annál inkább megunod/megutálod/eleged lesz belőle és a hülyeségeiből, amelyeket kezdetben imádtál.

Hát nem tudom, de én nem így érzek. Igaz, még "csak" két és negyed éve vagyunk együtt Balázzsal, de úgy érzem, hogy ahogy telik az idő, egyre jobban szeretem. :) Jó, nyilván nem tudhatom, milyen lesz tíz év múlva, de azt már most tudom, hogy nem fogom "megutálni"... mekkora hülyeség ez! Persze, változik a két ember, de létezik, hogy olyan szinten "elváltoznak" egymás mellett, hogy végül nem értik meg egymást? Akkor ott szerintem kezdetben sem volt klafa valami... vagy összekeverték a szerelmet a szenvedéllyel... Én mindenesetre biztonságban érzem magam érzelmileg, ez a lényeg. :)

Végre-valahára rászántam magam, és elmegyek megműttetni a szememet.

Elegem van a vakulásból, a szemüvegből és a lencséből is, meg egyébként is, apukám is állandóan mondja, hogy csináltassam meg a szemem, ne kínlódjak vele. :)

Úgyhogy bejelentkeztem a műtétre, február 7-én lesz a nagy nap! Hogy be vagyok-e tojva? Ó, igen. Nem magától a lézeres kezeléstől félek, mert hipi-szupi gépe van a klinikának, hanem az utána való pár naptól. Olvasom a honlapjukon a vendégkönyvet, és van, akinek két nap után elmúltak a panaszai, viszont olyanok is írtak, akik alig bírták ki azt a három napot... szúró idegentest érzés, fényérzékenység, könnyezés satöbbi. De mindenki azt írta a mondandója végére (nagybetűkkel), hogy megéri, mert 125%-os a látásuk. Tehát jobb, mint egy természetesen jól látó emberé!

Annyira várom már, hogy lássak! :)

Most megint előszedtem a jó öreg Vasszüzet (gy.k. Iron Maident), a nyolcvanas évekbelit, és azt tolom a lejátszómban. Olyan fílingjük van azoknak a daloknak, hogy szívem szerint nem akkor születtem volna, hanem olyan idős lettem volna, mint most. (Mondjuk akkor most, 2009-ben több mint negyven éves lennék, ha nem ötven...)

Na szóval nagyon jók ezek a klasszikus hevimetál dalok, és hát egyre több dallamot fedezek fel belőlük az utókor zenéjében is... hát igen, nem véletlenül ők a(z egyik, bár szerintem a) legjobb heavy metal band.

Hiányzik az augusztusi Szigetes koncert!

Fear Of The Dark (live)

Nem nagyon szoktam fogadkozni újévkor, de most megteszem. Persze csak nagy általánosságban.

Megfogadom, hogy igyekszem a lehető legjobbat kihozni minden helyzetből, amibe kerülök. Legyen az munka, szórakozás (fel kell pezsdítenem a társasági életem, ami persze nem a hajnalig tartó részegedést jelenti hetente kétszer, mert abból már kinőttem), lelki dolgok, külcsín.

Jó kis átfogó fogadalom. :)