... és a kristálykoponya királysága. Megnéztük tegnap előtt (hogy ne csak szomorú dolgokról írjak már!), és mondhatom, hogy biza jó kis film lett! Én csak az első meg a harmadik részt láttam a nyolcvanas évekből, eltelt 18 év, és a negyedik rész majdnem jobb, mint az elődei. A sztori rendben volt, de ami a legjobban tetszett, az Shia Labeouf szerepeltetése volt. Ötvenes évek vége, rokkendroll korszak, ennek megfelelő bőrdzseki, motor, farmerbe tűrt fehér póló, cukros vízzel (esetenként kólával) hátranyalt, illetve -fésült frizkó. Harrison Ford nem volt olyan gáz, mint amilyennek hittem volna (64 évesen mégsem úgy pörög már úgy az ember, gondoltam én), ugyanolyan fitt volt, mint az előző részekben, dicséretet érdemel! Az atomrobbanásos jelenet pedig... hát az kész. Spielberg bácsi nem bízta a véletlenre a dolgokat, az ő nevére már lehet alapozni a filmszakmában! Na, csapongtam egyet, de lényeg a lényeg: érdemes megnézni, annak is, aki látta az első három részt, és annak is, aki nem, mert ez önmagában is nagy alkotás!

Eszembe jutott valami.

Kábé két vagy három napja éppen ültem a trolin, amikor felszállt egy kisfiú, meg a (gondolom) nagymamája. A kissrác értelmi fogyatékos volt, látszott rajta, emellett pedig alig állt a lábán, egyszerűen nem tudta koordinálni a mozgását, olyan volt (ronda kifejezéssel), mint egy részeg. Nyáladzott, a pólója pedig úgy nézett ki, mintha le lett volna hányva (van rá sansz, hogy éppen előtte történt a baleset, mert gondolom nem adnak a gyermekre mocskos pólót otthon...). Na, egyszóval szerencsétlen elég szomorú látvány volt... amikor leszálltak, a kisfiú a térdemre támaszkodott, hogy fel tudjon állni az ülésről (szemben ültek velem). Na én akkor, abban a pillanaban annyira megsajnáltam szegény kissrácot...

Annyira szomorú ilyen embereket láni, főleg, ha kicsi gyerekek...

... ki szíve alatt gyilkolja meg saját magzatát?"

Fel nem foghatom, hogyan képes valaki megölni a saját gyermekét, akit ráadásul pár perccel azelőtt hozott a világra?! Ha valaki elvetél, lelkileg egy iszonyatos trauma. Ha abortuszra kényszerül (nem ítélkezek), azt mondom, hát istenem, csinálja, bár az is ugyanúgy gyilkosság. Ha viszont képes akkor megfojtani, vécén lehúzni, kidobni a kukába, mint egy üdítősflakont, miután megszülte, együtt szenvedtek a babával, együtt éltek le kilenc hónapot, együtt lélegeztek?! Ember az ilyen?... Ott van előtte a saját vére, látja a sírós arcocskáját, a kis kezeit, lábait, remegő tetsét, és képes megölni!! Nincs gyerekem, de esküszöm, ilyenkor rögtön felébred bennem minden anyai ösztön. Helyettük is. A gyilkosságra pedig nincs mentség.