Esküszöm, ahogy öregszem, egyre fiatalabbnak néznek.

Felszáll ma egy idősebb házaspár a trolira. Mivel nincs hely kettejüknek egymás mellett, az asszon elém, míg az öreg mellém ül. Mikor szorítok neki helyet magam mellett, megköszöni, majd cinkosan így szól:

- Legalább fiatalodok kicsit maga mellett!

A felesége savanyú arccal hátrafordul (nekem mondva a férjéről):

- És mit kap majd, hogy tizenhat éves kislányoknak udvarolgat...!

Tizenhat. Két éve, huszonegy évesen 17-nek néztek. Érted...

Megnéztük a filmet.

Nem is tudom mit mondjak... iszonyat durva volt! Fantasztikusan volt megcsinálva, egy percre sem lehetett unatkozni, sőt, számomra nem olyan film volt, hogy "oké, ezt is megnéztük", és ahogy kimegyek a moziból, már el if felejtem... nem! Alig tudtam elaludni, mert a jelenetek jártak a fejemben! Főleg az egyik rész miatt, ami a végén van... nem lövöm le a poént, de meglepő volt és ijesztő... nem olyan, ami látványos és azért szarsz be rajta, hanem maga a tény, ami villámcsapásként hasít beléd, mert rájössz valamire, hamarabb, mint a főszereplő...!

Hát szóval elismerésem Tim Börtönnek, tud valamit. Meg persze Johhny Depp is. Egyébként a csávó kurva jó színész, és észrevettem, hogy szívesen alakít agyalágyultakat, lásd: Sweeney Todd, Jack Sparrow, Willy Wonka... :) Csodás!

Mellesleg Helena Bohnam Carter, Depp filmbeli partnere is jól játszik, csak szegény ugyanolyan csúnya boszorkány, mint a Harry Potterben Bellatrix Lestrange-ként. Apropó Potter: a filmben benne van Alan Rickman is (a főgonosz - már ahogy nézzük... :D) és az a patkányarcú csákó, aki Féregfarkot alakítja a HP-ban.

A felhozatal fasza, a film is... csillagos öt!

Ma lesz a premierje a Sweeney Todd - a Fleet Street démoni borbélya című filmnek, én pedig jól meg akarom nézni. Még az sem riaszt el, hogy musical - igazából nem rajongok azokért a filmekért, amelyekben túl sokat danolnak (akkor már inkább konkrétan zenét hallgatok), de ez bizti jó lesz, mert ugye Johnny Depp, meg horror, meg fekete humor... és állítólag nagyon fasza kis film. Úgyhogy este igyekszem megnézni, aztán majd írok róla áradozós post-ot (ajánlom, hogy olyat tudjak írni!). :)

Azt olvastam, hogy egyes tudósok azon munkálkodnak, hogy női csontvelőből hímivarsejteket állítsanak elő, s ezzel ugye "feleslegessé" válnának a férfiak, sőt, előbb-utóbb ki is halna a pasitársadalom.

Na most, több dolog is felháborító ebben. Az egyik, hogy ezt csak azok a nők pártolnák, akik játsszák ezt a hülye szinglisdit, de előbb-utóbb úgyis rájönnek (ha máskor nem, ötvenévesen), hogy igenis kell egy pasi az oldalukra. Meg ugye a leszbikusoknak is bejönne az ötlet, ők biztosan nem is bánnák, ha nem lennének férfiak. De mi lenne a többi nővel?... Ez persze csak feltételezés, elképzelés, meg különben sem biztos még semmi, de ha belegondolok, hogy csak nőkből állna az emberiség, hát... nem tudom, de én biztos megzavarodnék. Ez így nem egészséges. Két nem van, volt és lesz! Csak így lehet kerek a világ. Az összes ellentéttel, konfliktussal, mindennel együtt. Nem beszélve (romantikus alkat vagyok) arról, hogy elképzelni sem tudom, mi lenne velem Balázs nélkül. És ezt nemhogy egy nő (!?), de egy másik pasi sem lenne képes pótolni. Csak azért meg nem lennék leszbi, mert "nincs más"...

Hahh, inkább visszazökkenek a jelenbe. Itt még van remény.

Nem rég jutott birtokomba a Galapagos zenekar új lemeze, és első hallgatásra beleszerettem. Ahogyan saját magukat definiálják honlapjukon: "A Galapagos egy rock and roll zenekar!", a banda zenéjében fellelhetőek a rock'n'rollos, beat-es, jazz-es és blues-os elemek is. Táncolható, őszinte és sokszor vidám zene ez. Ami miatt számomra különleges ez a zenekar, az a megfoghatatlan báj, amely csak úgy sugárzik a muzsikájukból, a fantasztikus rímek, a szövegek, no meg persze Szekeres Peti hangja, mely egyszerűen elválaszthatatlan ettől a zenétől. Ha nem ő énekelne, egyszerűen nem lenne Galapagos a Galapagos. Mélyen zengő, barátságos... csak jót tudok róla mondani! Egyébként amikor őket hallgatom, nem csak jobban leszek, hanem valahogy mintha vissza is repülnék az időben egy olyan korba, amikor még nem is éltem... (vagy ki tudja.) Olyan, mintha több évtizedes lenne, mégis modern.

Egyszóval, imádom ezt a zenekart, még-még-még!