A minap fejeztem be Corinne Hofmann Afrikai szeretők című könyvét. Több dolog is felidegesített, pl. a sekélyes címfordítás. Az eredeti ugyanis Die weisse Massai, azaz a fehér maszáj, de hót mindegy. Nem tudom, miért nem lehetett megtartani ezt a címet. No de ez csak mellékes apróság. Ami igazán felbaszta az agyam, az maga a történet. Megtörtént esemény, naplószerű fogalmazással. Egy svájci nő, tehát maga a szerző Kenyába utazik a palijával, ott azonban első látásra beleszeret egy afrikai maszáj harcosba, miatta elhagyja a barátját, és Afrikában marad. Mindez eddig tök poén, meg romantikus, de aztán jönnek a nomád körülmények, ahogy ez a nő megküzd velük, az ottani szokások, malária, közös gyerek, a férj (merthogy időközben megházasodnak) féltékenykedése... Olyan iszonyatosan lassan mennek ott a dolgok, hatalmasak a távolságok, lepukkantak a buszok, sehol semmi nincs. Mindez persze érthető, de a csaj mindezek ellenére ott akar maradni, és ez bizony alaposan próbára teszi az olvasó tűrőképességét! Persze a végén ő is megunja, hogy tönkrement a házassága, ezért örökre hazautazik Svájcba.

Filmet is forgattak ebből a sztoriból, kíváncsi lennék rá. De mondom: nem egyszerű történet.