... egyszer libasültet enni...

Sokszor elgondolkodom, milyen lenne olyan gazdagnak lenni, hogy nem kell dolgoznom. A minap véletlenül épp megint odatévedtem az MTV-n Paris öribarikereső műsorára (hát hiába, titkon biztos rajongója vagyok), és csak néztem a csajt, és arra gondoltam: szegény lány, annyira unatkozik, hogy kínjában nem tudja már, mit csináljon. Paris tökéletesen tehetségtelen, mégis mindig mindenhol ott van. Egyben azért tehetséges: a népszerűségben és gazdagságban.

No de visszatérve a témára. Ha egy rahedli pénzem lenne, nem kellene a jövőn aggódnom. Bármikor azt tehetnék, amit csak akarok, azt vennék meg, amit csak akarok... ez így jól hangzik, de hol marad a küzdeni vágyás? Minek állítsak fel célokat, ha úgyis mindegyik ott van karnyújtásnyira, csak ki kell nyitnom a tárcámat? Nem mondom, rohadt kényelmes lehet úszni a pénzben, mint Dagobert bácsi, de hogy annyi legyen belőle, hogy ne tudjam hova tenni... nos ez nekem egyelőre kicsit felfoghatatlan. Biztos adományoznék jó sokat, meg kisegíteném a rokonságot, a barátokat... feltéve persze, ha nem csak emiatt állnak szóba velem. Mert az szar lehet, amikor mindenki csak egy hatalmas bankóköteget lát, ha rád néz...

Na szóval, nem is tudom. Azért jó lenne, ha gazdag lennék. Utána már lenne időm gondolkodni, hogy szeressem-e ezt a helyzetet, vagy ne.