Ma, amikor hazafelé menet a busz megállt pihenni egy benzinkútnál, színpadra illő jelenettel "gazdagodhattam". Épp álltam a pénztárnál, hogy kifizethessem a hetven forintos kis zacskó ropimat, amikor is megfigyeltem, hogy egy hátranyalt hajú, feltolt napszemüveges, bőrdzsekis-farmeres fószer áll előttem. Ez eddig ugye semmit nem jelent, de pár másodperc múlva odajött hozzá kis felesége és pici fiuk. Anyuci amolyan Debreczeni Zita másolat volt, kissé csúnyább kiadásban. Drága ruci volt rajta, és a Louis Vuitton táska is ott figyelt a karján. Elgondolkodtam ugyan, hogy talán másolat (manapság akárkinek lehet már LV-je 5000 fortintért is), de aztán rájöttem, hogy nem az, mert látszott rajtuk, az egész megjelenésükön, hogy igenis van zsé a zsebben! Aztán a kisgyerek elkezdett parádézni, hogy márpedig neki kell a Haribo pillecukor, mire anyu így reagált (mindenki számára jól hallhatóan): "Jaaaaj, kicsim, hát a szívem szakad meg érted, de ez egészégtelen!" Gyerek tovább rinyál, anyu megenyhül: "Na jó, akkor tedd fel a pultra apu elé." Apu meglátja a cuccot, ő is kiakad, hogy na de ez nem jó, ne vegyünk. Kisfiú rinyál, mire apu is megenyhül. Aztán a pali mutatja a pénztárosnak, hogy igen, ott az a BMW az övék, tankolás lesz, meg három újság, a Haribo, meg hirtelen odadobott még a pultra két csomag aszalt meggyet (akkora csomag, mint a tenyerem), melynek darabja 560 Ft a kútnál. Aztán kicsapja a pénzköteget (igen, köteget), lapozgat, fizet. Közben anyuka a kisgyerekkel játszik, gügyög, "puszitanyának"... És végül, mire már mindenki megunta a sorban állást, távoznak.

Én meg csak álltam mögöttük a hetven forintos ropimmal...

Én nem irigyelek senkit, főleg, ha tisztességes úton szerezte a pénzt, de ők olyan... mesterkéltnek tűntek. De végülis mindegy, úgyis csak pár percre sodort egymás mellé minket az élet.