Bevallom, kissé félve vártam a Szigetes Iron Maiden koncertet, mert a nyolcvanas évekbeli számaikat csak ömlesztve hallgattam eddig, azt sem tudtam, melyiknek mi a címe, a szöveget meg pláne nem vágtam. De felesleges volt ilyen apróságokon paráznom, mert a hatalmas buli, amit összehoztak, minden képzeletemet felülmúlta! Először voltam a Szigeten, és rájöttem, kicsit sokat gondoltam eddig róla, túlidealizáltam. Ez is "csak" egy fesztivál, csak kicsit nagyobb, mint amilyeneket eddig megszoktam. Két dolog zavart csak, de az kurvára: a rengeteg ember, de olyan szinten sok, hogy mozdulni nem lehetett, és nem csak a Nagyszínpad előtt, a másik pedig a por, ami a koncert után kábé húsz méter magasan szállt. Na de mindezt leszámítva nekem tetszett a fíling. Szeretem a fesztiválokat, még ha az emberek a "kukába is hánynak" (hogy egy Sziget-ellenes kolléganőmet idézzem :D).

Rátekeredvén a koncert témakörére: kedves ismerősömmel, "pacsirta" Annával és barátaival töltöttem az időt (azért e jelző, mert ugye gyermekkori barátnémat is Annának hívják, előbbi pedig több éve énekel), és a küzdőtér közepe-végefelé foglaltunk helyet egy kivetítő előtt. Sokkal jobb volt így, kicsit szellősebben, és láttunk is mindent, még ha csak a képernyőről is. :) A hangzást sokan fikázták, de hát ez nem a Maiden sara, hanem a Szigeté. Mindegy, engem nem hatott meg, hogy szar volt-e a hangosítás, vagy nem, a koncert kárpótolt. Metal buli volt a javából! Százmillió ember egyszerre énekelte a dalokat (nem tudom hányan voltunk, kurva sokan...), headbangeltünk, táncoltunk, énekeltünk. A tagok parádéztak, színészkedtek, szórakoztattak, Bruce Dickinson jópofán kommunikált velünk (szerinte mi valamiféle IronMaiden-drogot szedünk, hogy szeretjük a heavy metalt), és látszott rajtuk, hogy jól érezték magukat. A hangulat fergeteges volt. A show szintén: egyiptomi stílusú díszlet, három-négy méteres robot-ördög, pirotechnika, minden. Látványos volt, az biztos.

Egyszóval: életem egyik legjobb koncertélménye volt, és mégmégmég ilyet! :)