Mindig is szerettem volna könyvet írni. Gyerekkorom óta nagy sztorikban, regényekben gondolkodtam, és igaz, hogy csak az asztalfióknak, meg max. a családnak, barátoknak írtam, de írtam. Fiatalokról, szerelemről, stb. És élveztem. Olyan volt, mint az olvasás, amikor az ember úgy érzi, elmenekülhet a világból a saját fantáziájába. Itt is ez volt a helyzet, csak én magam formáltam a sztorit. Amit meg szerettem volna élni, azt megtették helyettem a szereplők, és imádtam!

Na most. Öreg fejjel már ugye komolyabb dolgokat szeretne az ember összehozni. Millió és egy ötlet van és volt a fejemben, a horrortól kezdve a krimi-szerű dolgokon át a filozofikus mélységekig minden. Sőt, arra is gondoltam, hogy írok egy mostanában oly divatos "leleplező" könyvet a szakmámról, de aztán elvetettem az ötletet. Elcsépelt, hiteltelen, unalmas! Manapság mindig mindenki leleplez valamit. Manapság csak a "reality" van. Az összes paraszt önéletrajzot ír (írat) magáról, és olyan témákhoz nyúlnak, amelyekhez semmi közük. Nem! Én nem fogok ilyet írni. Eldöntöttem, mit szeretnék: egy fiktív, de valamennyire hétköznapi sztorit, tele feszültséggel, lávval, halállal, jóval-rosszal, mindennel. Egyszerűen csak szórakoztasson, pihentessen, és legyen annyira lebilincselő, hogy akár még a vécére is magával vigye az ember!

A kérdés már csak az, hogy mikor írom meg. Mert annyira, de annyira nehéz hozzákezdeni... én meg egy lusta dög vagyok. De ha egyszer tisztán körvonalazódik a fejemben, akkor tényleg elkezdem.