Illúzió

Szar érzés szembesülni a saját önbizalomhiányommal.
Eddig végig azt hittem, hogy velem minden oké, mit nekem nagyvilág meg nagybetűs élet, meg emberek, meg minden, amivel valaha csak szembesültem, azt hittem, én mindenhez értek, mindent tudok, senki sem félemlíthet meg.

Aztán az utóbbi pár hónapban rájöttem, hogy én csak egy hangya vagyok a sivatagban. Egy levágott lábú hangya a naaaagy sivatagban. Csalódottan konstatálom manapság, hogy a magabiztosságom jócskán megcsappant. Ráébredtem önnön tökéletlenségemre. Na nem, nem voltam eddig beképzelt sem (mert ez eddig tökre úgy hangzott), csak egyszerűen úgy éreztem, engem semmi és senki nem képes megállítani.

Változtam. Már megint.
Máshogy kezelem a kapcsolataimat, az embereket (igazat kell adjak azoknak, akik azt mondják rám, hogy zárkózott vagyok. Mert tényleg. Nekem ne másszon bele senki az intimszférámba két percen belül, még ha halál szimpatikus is az illető. Ebből nem engedek. Azt viszont rühellem, ha azt mondják, félénk vagyok. Félénk nem vagyok, zárkózott igen. Szerintem nem ugyanaz.), és az élet adta helyzeteket.

Most olyan érzésem van, mintha mindent újra fel kellene építenem. Az önbizalmamat, egész konkrétan.

Talán eddig csak egy rózsaszín illúzióban éltem?...

Betuka :: 14:46