Egyszer eljön az a pillanat, mikor szembenézel önmagaddal.

Mikor rájössz, hogy eddig talán nem úgy viselkedtél, gondolkodtál, ahogy kellett volna... de hogy mi kell?... Ezt senki más nem mondhatja meg neked, csakis TE. Rájössz, hogy buta voltál, hogy korlátolt voltál, hogy nem tapasztaltál eleget. De talán most... talán most megérted. Mert ehhez sosincs késő.

Nem az a baj, ha valaki buta: hanem ha nem akar tudni. A saját korlátoltsága, egója és önzése nem engedi, hogy lásson. Ha pedig máshogy nem megy: a Sors olyan akadályokat állít majd útjába, melyeket nem átugrani, kikerülni kénytelen, hanem legyőzni.

És akkor majd megtudod. Meglátod. Nem a szemeiddel... a lelkeddel.

Elég a gyengeségből. Elég a félelemből.

Láttalak pár napja én is. Egy zsúfolt, vidám estén, teljesen hétköznapi helyzetben. Láttalak... a lelkemmel.